Kézművesség, csuhé

A csuhézást, mint kézművességet szeretném bemutatni ezeken az oldalakon. Hiszen ez a tevékenység, ebben a hagyományait vesztő, csak fogyasztásra összpontosító világunkban képes visszaterelni figyelmünket és szeretetünket a múlt becsüléséhez és ősi tiszta szépségeihez.
Hiszen ez a tevékenység megadhatja az alkotás örömét, növelheti az önbecsülésedet. Hiszen ez a tevékenység oldhatja a feszültségedet, fejlesztheti a kézügyességedet, elűzheti az unalmadat.
Fontos számomra, hogy ezeket a felismeréseket másokkal is megosszam. Kattints! Meglátod, hogy a természet körforgásában halálraitélt csuhélevél hogyan kelhet új életre fantáziád és ügyességed nyomán egy kedves figura vagy egy kosárka képében.
És ha kedvet kaptál próbálkozz! Sok örömet kíván neked: Say Kati népi iparművész

Magamról


Tolna megyébe, egy Szekszárd melletti településre, Sióagárdra értem végre haza.

Azt hiszem, ez az állításom némi magyarázatra szorul. A fővárosban születtem, nevelkedtem. Viszonylag fiatalon mentem férjhez. Társam a népművelést választotta a maga hivatásának, kettőnk közös ügye pedig a család lett, melyben az én szerepem elsősorban a gyermeknevelés volt. Kenyérkereső foglalkozást mindig úgy vállaltam, hogy ezek a közös elhatározások érvényesülhessenek. Ezért a gyermeknevelés mellett kerestem azokat az elfoglaltságokat, melyek elsajátítása révén nemcsak én tanulok, hanem közvetlenül vagy közvetve taníthatok, és ezt valamilyen módon életünkbe beépíthetem. A sors elfogadható kézügyességgel áldott meg, és úgy gondolom, van bennem készség a kreativitásra is. Ezek a tulajdonságok azonban senkit nem jogosítanak fel arra, hogy azt képzelhesse, mindent tud. Ezért próbáltam másoktól tanulni, megkülönböztetni az értéket az átlagostól, a jót a silánytól. Különféle népi kézműves tevékenységeket tanultam és gyakoroltam. Hímeztem az ország tájegységének mintáit, később ezt környezetemben tanítottam. Nemezeltem olyan csapatban Fejér megyében, ahol többed magammal honfoglaláskori jurtát készítettünk.Kísérletező keresgélésem során akadtam rá a csuhéra. Azóta ez az elfoglaltság nem munka számomra, hanem kedvenc kikapcsolódásom és időtöltésem. Tanító mesterem Robotka László volt, a tokodi kézműves műhelyből.

Nem tudom, aki rólam olvassa ezeket a sorokat, érzett-e már hasonlót, vagy csak az én képzeletemben természetes, hogy amint elkezdtem ezzel az anyaggal foglalkozni, az volt az érzésem, mintha mindig is közöm lett volna hozzá. Úgy érzem, a csuhéval valami fontosat találtam - mintegy véletlenül -, és hogy nekem ezzel a tevékenységgel még dolgom van az életben.

És a hely, Sióagárd ugyanilyen ismeros rátalálás volt. Ezért gondolom, hogy hazaérkeztem.